SZOLÁRISZ KÖNNYŰZENEI STÚDIÓ

            

A Szolárisz Könnyűzenei Stúdió célja, hogy a minőségi könnyűzene gyakorlati elsajátításán keresztül szerettesse meg a zenét az emberekkel, kezdő szinttől a haladóig, 6 évestől a 99 évesig nyitott mindenki számára.

A Stúdióban tanító zenészek széleskörű nemzetközi és hazai zenekari, zenei, oktatási tapasztalatokkal rendelkeznek, melynek köszönhetően korszerű, Nyugat-Európában is bevált módszerekkel zajlik a zenei képzés.

Gitár, basszusgitár, zongora és dob hangszerek választhatók, emellett gyakorlati alapokra helyezett zenelmélet is a tananyag részét képezi.

A gyakorlati hangszer oktatás mellett a képzésben fontos hangsúlyt helyezünk a zenekari munkára, a koncertek technikai feltételeinek elsajátításra, a stúdió eszközök használatának megismerésére, saját zene felvételére is.

A Stúdió zenészei workshopokat, kurzusokat is tartanak, amelyek során akár az iskolákban is megismertethetik az egyes hangszereket a gyerekekkel. A képzés során lehetőség van a családon belüli együtt tanulásra, illetve zenekari formációk alakításával az együtt zenélés megtapasztalására is.

Alapítók:

                                   

                                    Szollár Rezső

                                         igazgató

 

             

                             Porvay György László 

                                 művészeti vezető

 

            

                             Varga Zsigmond Viktor

                                   zenei manager

Webáruház készítés